85. nap

Fél lábbal már otthon avagy a Focaccia története

Ma nem dolgoztam a McDonald's-ban, mégis annyi minden történt. Reggel nagyon tele volt a hostel, meglepően sokan voltunk, de nem zavart, takarítás közben is tudtunk még egy pár szót váltani s ez is egy új tapasztalat volt. Aztán megjött valaki a cégtől, amelyik az ágyneműket mossa, de valamiért úgy döntött, hogy nem hozza be a szekereket, amin a frissen mosott ágyneműk voltak, s nem viszi el a használtakat. Integetett, kint hagyott mindent az esőben s elment. Meglepődtünk, mosolyogtunk egyet, visszaintegettünk, összenéztünk, nevettünk s bekínlódtuk valahogy a szekeret a nappaliba. Ez azért kihívás, mert van két kicsi lépcső a bejáratnál, s a szekér elég nehéz volt, de legalább elpoénkodtuk az esetet.
Miután mindennel végeztünk elmentem a külföldi munkások hivatalába (valószínű, hogy van ennek egy jobb fordítása is, de ennyire telik ma este), hogy megérdeklődjem, mi a helyzet a PIN kóddal, amit lassan két hete igényeltem.  Ez a kód az adóbevalláshoz kell. Ha sikerül megkapni, akkor be tudok jelentkezni a rendszerbe online s nem kell postán kiküldjék és ami még fontosabb, nem kell személyesen visszajönni, hogy leadjam. Szóval nagyon jó lenne szert tenni rá.
Egy órás sorban állás után felvilágosítottak, hogy ez már nem az Ő fennhatóságuk alá tartozik, hanem egy ún. DIFI felel érte (elképzelésem sincs róla, hogy ez minek a rövidítése) s hogy hozzájuk kell fordulni. A nő, aki ezt elmondta, azt javasolta, hogy menjek el a postára, s kérdezzem még, hogy nincs-e ott, s ha nincs, akkor kérjek újat, s hátha megérkezik. Mikor mondtam neki, hogy egy hét múlva költözöm haza, akkor előrukkolt egy másik ötlettel. Cseréljem ki a címemet a romániaira s mivel nem lesz norvég címem kénytelenek lesznek haza küldeni a levelet. Ezt megtettük, szóval mostmár hivatalosan nincs lakcímem/ ideiglenes vagy végleges tartózkodási helyem Norvégiában.
Mivel eléggé elhúzódott ez a dolog elég későn értem vissza a hostelbe, s már nagyon nagyon éhes voltam. De mivel kivételesen nem siettem sehova úgy döntöttem, hogy megajándékozom magam egy finom és egészségesebb ebéddel. Rozmaringos-sajtos csirkemellet sütöttem s mellé a lerben krumplit és murkot. Nagyon nagyon finom volt s annyira degeszre ettem magam, hogy még vacsoráznom sem kellett :D
Szép lassan igyekszem minden maradékot felhasználni, nem szeretnék semmilyen ételt eldobni vagy itt hagyni, főleg olyat nem, amiről tudom, hogy más nem nagyon fogja elhasználni. Például liszt és élesztő. Így, ha már más teendőm nem volt, meggyőztem magam arról, hogy képes vagyok egy jó focacciat készíteni. Tudni kell ehhez azt, hogy egy számomra nagyon kedves ember, Edo, tavaly nyáron elvitt egy vendéglőbe Reykjavíkiban, ahol Ő is dolgozott előtte. Halat ettünk, de mielőtt kihozták volna a rendelésünket, felszolgáltak egy tányér focacciat s friss vajat. Edo elmesélte, hogy hogyan is csináljak s hogy Ő is sokszor készítette s mennyire szereti. Már akkor nagyon bonyolultnak és hosszúnak tűnt a folyamat, ezért féltem nekifogni s mindig tálaltam valami jó kifogást, hogy miért ne készítsek. De most volt hozzá minden, időm is, úgyhogy összeszedtem minden bátorságomat, kerestem egy receptet s nekiláttam. Nem mondom, hogy gyorsan ment, mert kellett hagyni két órát kelni s kétszer újra dagasztottam, de messze nem volt olyan vészes, mint ahogy képzeltem. S ahhoz képest, hogy először csináltam, meglepően jól sikerült. A tetejére fokhagymát, rozmaringot és bazsalikomot tettem, illetve olívaolajat. Akárcsak szinte bármilyen más süti, ez is nagy sikernek örvendett (pedig nem nassolni való édesség volt), a fele még addig elfogyott, amíg meleg volt. Kell még dolgozni a recepten, de kezdetnek jó. Nagyon boldog voltam vele.
Estére újra megtelt élettel és emberekkel a hostel, vacsoráztak, beszélgettünk, továbbra is nagyon jó a hangulat. Érkezett egy ausztrál srác, aki egy évet Bergenben élt s volt nála egy doboz skruf. Ez egy dohány termék, amit csak a skandináv országokban lehet kapni, egy pici zacskó, amit a fogíny és az felső ajkad közé kell betenni. Az a pletyka járja róla, hogy azért tálalták ki, mert túl hideg volt kint ahhoz, hogy rágyújtsanak, sokkal kényelmesebb bent ülni a melegben s szorítani az ínyeddel a kicsi zacsit. Akkora kb, mint egy újpercem, csak egy kicsit vékonyabb. Agata azt mondta, hogy amikor Ő először próbálta, akkor rosszul lett, de ez egy olyan valami, amit ha itt élsz ki kell próbálni. Kicsit vonakodtam tőle, de a kíváncsiságom győzött, már elég sokszor láttam itt-ott s érdekelt, hogy milyen, de annyira nem, hogy vegyek. Azt mondták, hogy ez az egyik leggyengébb, amit kapni lehet, szóval nem számítottam olyan vészes hatásra. Eleinte csak csípett egy kicsit, aztán az elmúlt s nagyon durván el kezdtem szédülni, 5 perc után olyan volt, mintha egy nagyon görbe estém lett volna, s végül kb 7 perc után dobtam el, elvileg 20 percig kéne tartani. Nekem ez is bőven sok volt. Tényleg, 1-2 perc alatt teljesen elszédültem, felfordult a gyomrom, kimelegedtem s kivert a verejték. Amiután eldobtam, meg 2-3 percig éreztem a hatását, aztán helyre állt minden. Nagyon egyedi elemény volt, kipróbáltam, elég volt. Oka van annak is, hogy miért nem dohányozom.
Szóval ma is egy csomó új dolog történt, nem unatkozom, boldog és hálás vagyok. Legyetek boldogok és áldottak.

U.I.: mai bölcsesség: Van, mi arany, bár nem fénylik, Van, ki vándor, s hazaér, régi erő nem enyészik, fagyot kibír mély györker. Lángját a tűz visszakapja, árnyékából a fény kiszáll...