75-76. napok

Tegnap John elkísért a munkába s mikor visszajöttem egy üveg borral várt. Ez volt az ajándékom a csapattól (csak mert mondtam, hogy szeretem a bort, de nem fogok itt venni, mert nagyon drága). Akkor is elkapott a sírás, aztán sétáltunk egyet a szakadó esőben s beszélgettünk egy jót.
A munkatársak a McDonald's-ban nagyon aranyosak, főleg Greg és Mihai, őket szeretem a legjobban. Mivel elég fáradtan és eléggé kisírt szemekkel mentem be dolgozni, kérdezték, hogy mi a baj, de nem akartam s nem is tudtam róla beszélni, mert ahogy rágondoltam kerülgetett a sírás. Greggel ketten maradtunk a műszak végen a boltban, volt egy jó 20 perc, amíg teljesen egyedül voltam a konyhában s nem mondom, hogy sokan voltak akkor, de örültem, hogy megbíznak ennyire bennem s hogy vegülis sikerült minden rendelést aránylag időben teljesíteni. Szóval Greggel beszéltünk s kérdezte, hogy ugye tisztában vagyok vele, hogy túl sokat dolgozom s hogy nagyon ki kéne pihenjem magam. Mondtam, hogy tudom, mire felajánlotta, hogy költözzek hozzájuk, s lakhatok ingyen ott, ha cserébe vigyázok néha a gyerekekre, amikor nekik dolguk van (vagy egy 6 év körüli és egy 6 hónapos kislánya). Boasnak még mindig nem mondtam el, hogy október elején hazamegyek, de mivel a felmondási idő két hét, ennek holnap- holnapután meg kell történnie. Hiányozni fognak azért ők is. Nem mondom, hogy igazán szeretem a munkát, de az embereket ott igen. Egy csupa szív csapat ez is.
Tegnap, az esti séta után lefeküdtem s reggel ketten takarítottunk Andreu-val, Elien ( a belga lány) kivett egy szabadnapot s felment Johnnal a Prédikátor-köre. Majdnem akkora sikerrel járt, mint Gloria egy hónappal ezelőtt, olyan köd volt, hogy a csúcsfotó, amit készítettek kb bárhol, bármelyik lapos sziklán készülhetett volna, csak a felhő látszik a háttérben.
2 körül értek vissza, addigra már elkészült a lasangne, az volt az ebéd. S ha már az utolsó fogadott fiam is útra kelt megint, nem lehetett elengedni finomság nélkül, sütöttem egy adag kekszet neki is. Aztán kikísértem a buszmegállóig, még egyszer hazafele úton megsirattam Őket s utána már csak a hostelben voltam. Olvastam egy kicsit, aztán csatlakoztam Elien brit/ausztrál csapatához, tegnap összeszedett 3 srácot, együtt kártyáztunk, játszodtunk, megittunk egy üveg bort. Nagyon örülök, hogy végül bekapcsolódtam, egy jó alkalom volt új esélyt adni a vendégeknek és ennek a helynek.
Ennyi sírással elengedtem őket és boldogan tudom mondani, hogy új nap, új kezdet, mostmár mosolygok ha rájuk gondolok és várom, hogy újra lássam őket és hogy még több remek embert ismerhessek meg itt. Mindenki megérdemli, hogy ugyanolyan nyitottsággal és őszinte érdeklődéssel és mosollyal legyen fogadva. 
Küldök Nektek egy nagy ölelést, csodás álmokat!