67. nap

Két fontos lecke

A mai napból két nagy tanulságot sikerült levonni: 1. ameddig van elég cukor és adrenalin a véremben nem nagyon érzem a fáradságot (legalábbis elég jól ki lehet tolni ennek a határait) 2. egy kis minőségi egyedüllét felér számomra több óra alvással.
Ahogy az az előző bejegyzésben benne volt, reggelig dologztam (őrült hajtás volt s maradtunk utána még takarítani is, előbbi okozta az adrenalint, s elég sok édes és finom dolgot ettem, hogy tartsa bennem a lelket)  s akkor már nem láttam értelmét lefeküdni, főleg észben tartva azt, hogy valószínű, hogy valaki 8 körül felkölt. Elvettem egy biciklit és elmentem Sverd i Fjell-ig napfelkeltét nézni, aztán írtam Nektek és körbe bicikliztem még egy kicsit a városban.
Most először, igazán ide tartozónak éreztem magam, helyinek. Jó érzés volt a reggeli csípős időben céltalanul bolyongani a régi, fehér, faházak között, gyönyörködni a tökéletesen nyírt, harmatos fűben, mosolyogni és köszönni egy pár kocogó, kutyát sétáltató embernek, érezni a város nyugalmát és csendjét. Végül megtaláltam egy pár érdekes alkotást a falakon (Stavanger híres az utcai rajzokról s ma járt le az évente megrendezésre kerülő fesztivál és műhely) s egy csendes parkban kötöttem ki a parton. Ekkor már elég meleg volt, a harmat lassan felszáradt, a Nap magasan és melegen ragyogott, tökéletes hely volt egy kis reggeli meditációra és jogára.
Frissebb voltam utána, mint az elmúlt két hétben bármelyik reggel s tele voltam energiával. Boldogan jöttem vissza a hostelbe, reggeliztem, eszmecserét tartottam egy hollandiai lánnyal az augusztusi himalájai időjárásról, aztán lassan megjött Simone és Glória is. A szokásosnál korábban kezdtünk, hogy korábban végezzünk, végül három körül mindent befejezve, evés után ágyba kerültem.
Alig telt el 10 perc, hívott Mihai, hogy kialudtam-e magam s nincs-e kedvem velük menni egyet grillezni Tauba, a város a fjord másik oldalán, Greghez (egy másik kolléga). Nagyon jól esett a meghívás, de akkor, alig ágyba kerülve nem éreztem magam képesnek rá, szóval nemet mondtam. Ami után pedig nem tudtam visszaaludni s zavart, mert nem valószínű, hogy lesz még ilyen lehetőségem s nagyon élvezem a társaságukat. Vívódtam egy kicsit magammal, mert ma volt Glória utolsó napja, holnap reggel elég korán indul, s nem szerettem volna egyedül hagyni, de aludom is muszáj volt, ugyanakkor azon kattogott az agyam, hogy milyen vagány lenne Mihai pici fiával játszani (6 hónapos) s a többiekkel ellenni, még egy kicsit jobban megismerni Őket. Végül arra jutottam, hogy ha megtalálom Mihai valamilyen elérhetőséget, akkor megkérdezem, hogy mikor indulnak s egy pár órára en is kimegyek, de mivel titkosított számról hívott s nem sikerült megtalálni sem Őt, sem az öccsét facebook-on, úgy éreztem, hogy ennek így kell lennie s elengedtem a dolgot, aludtam helyette egy pár órát.
A hostelben újra egész jó kis csapat alakult ki, már folyt a beszélgetés, amikor visszaértem, még Andrew is benézett elköszönni Glóriától.
Éjfél körül elkészítettük a második s talán utolsó közös képünket, egy pohár ital mellett megünnepeltük a nagy találkozást s aztán Ők elmentek lefeküdni. Én még várom az utolsó vendégeket, akik remélem hamarosan itt lesznek, mert megint 2 óra el van múlva, de csodával határos módon nem érzem magam igazán fáradtnak. Lehet majd holnap reggel ;). 
Nagy nagy Ölelés, könnyű, de pozitív eseményekkel teli hetet!