61. nap

A reggel a tegnap éjszakai kettő-s lefekvés ellenére a reggel 7-kor kezdődött, egy kis morgással. Aztán 8-kor megint felköltöttek s 9 után már nem feküdtem vissza. Simone kirandulni ment, úgyhogy megint ketten voltunk Gloriával, de nem volt túl zsúfolt a nap. Ennek ellenére nagyon siettem, mert program szerint 1:30-kor kellett volna kezdjek a vendéglőben, de szóltam már előre, hogy nem fogok időben odaérni.
Végül csak 8 percet késtem, rendben volt, senki nem szólt semmit, sőt. Kicsit voltam ma mindenhol, a "csirkés" meg a "marhás" oldalon is (aszerint, hogy milyen hús kerül a hamburgerbe van ketté osztva a konyha) és takarítottam is, hova tovább, még le is vizsgáztam "McDonald's elméletből". Kikérdezték, hogy milyen vegyszert minek a takarítására használunk, hogyan készítünk el különböző dolgokat és mi a teendő tűz esetén. Egész jó volt, főleg azért, mert addig sem kellett rohangálni.
Eredetileg 6-kor kellett volna végezzek, de megkértek, hogy maradjak még két órát, így csak este 20:30 körül értem vissza a hostelbe. Gloria egyedül volt ma végig. Jövök neki egy nagy szívességgel. Az utolsó vendég is előttem érkezett, így hivatalosan nem volt már teendő, de maradtunk még, Gloria filmet nézett, én elcsevegtem a többiekkel.
Annyira érdekes, legalábbis számomra, hogy hogyan alkalmazkodunk. Mindig is nyitottnak tartottam magam, könnyen beszéltem személyes dolgokról szinte bárkivel, de jobban értékeltem a csendet, mint az olyan fajta beszélgetéseket, amikbe csak azért kezdenek bele az emberek, mert kínosnak érzik, hogy hallgassanak. Feltesznek kérdéseket, de igazából senki nem hallgatja meg a választ rá. Szeretek komoly dolgokról eszmecseréket folytatni, ész érvekkel vitatkozni, tapasztalatokat megosztani és meghallgatni másokét, de sosem voltam, legalábbis nem éreztem magam annak az embernek, aki kezdeményez bármilyen beszélgetést, talán pont azért, mert sokszor jobban élveztem a csendet vagy mert nem érzetem úgy, hogy lenne közös téma, amiről érdemben tudnánk beszélgetni. Most viszont, többek között az is a munkám része a hostelben, hogy ilyen kis beszélgetéseket kezdeményezzék és folytassak a vendégékkel. Ritkán alakul ki belőle egy komolyabb, mélyebb eszmefuttatás, mégis, lassan megtanultam ezt is. Az egyetlen különbség talán az, hogy amikor felteszek egy kérdést meg is várom rá a választ, sőt, igyekszem meg is hallgatni. Már csak azért is, mert jó látni az emberek szemében a csillogást, hogy végre valakinek mesélhetnek. Sokan utaznak egyedül s nincs kinek személyesen megmutassák a képeket vagy elmeséljék az élményeket, amíg még frissek. Szépen, lassan, de biztosan egy újabb leckét tanulhattam meg. Hála ezért is.
Te mit tanultál ma?