60. nap

Idegen a lakásban

A tegnap este meglepően jól és gyorsan telt el, nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz. Indulás előtt kártyáztunk, beszélgettünk a vendégékkel, az ausztrálok továbbra is határozottan jó társaságot biztosítanak, szívesen és elég sokat mondanak, és mindig legalább egy van belőlük a hostelben. Csupa jó tulajdonság. Ennek köszönhetően boldogan indultam dolgozni, annak ellenére, hogy este 11 óra volt.
Az alaphangulat a McDonald'sban is nagyon jó volt, a fiúk hozták a formájukat, én voltam az egyedüli lány s a hivatalos nyelv szinte átváltott románra, mert hárman voltunk "románok", Mihai, az öccse, Daniel, és én. Rajtunk kívül még másik három ember dolgozott. Azt mondják a szokásoshoz képest csendes éjszakánk volt, nekem elég mozgalmasnak tűnt, főleg az alváshoz viszonyítva, de mondjuk tény, hogy elég sok volt a holt idő, amikor csak ismerkedtünk és hecceltük egymást.
4-kor zárt a Meki, én 4:40 körül jöttem el egy kis takarítás után, három fiú még maradt tovább bezárni a konyhát. 5-re értem haza, de annyira friss voltam, hogy nem nagyon tudtam elaludni, pörögtek a gondolatok a fejemben. A baj az volt, hogy tudtam, hogy aránylag korán kéne felkelni s kezdett bosszantani, hogy nem tudok elaludni, ami, mint gondolom mindannyian tapasztaltátok már, csak tovább akadályozza az elalvás folyamatát. Végül levettem a Malámat és elkezdtem mantrázni az Om mani padme hum-ot, hogy leállítsam a gondolat-örvényt. Sikerült. Békésen aludtam másfél órát, amikor megint a telefonra keltem fel, már valamiért meg sem lépődtem. Elmagyaráztam, hogy hogyan lehet bejutni a hostelbe és visszafeküdtem aludni, 10-kor keltem megint.
Újra megbizonyosodtam róla, hogy a reggeli torna és jóga segít, egy cseppet sem éreztem magam fáradtnak, sőt. Gyorsan haladtunk ma is a teendőkkel, 2 körül már az ebédet majszoltuk. Utána kiürült a hostel, Gloria visszament a lakásba hajat mosni, Simone lefeküdt, neki még rövidebb éjszaka volt, mint nekem, meccset nézett. Így egyedül maradtam, de remek idő volt ez arra, hogy tervezgessek még egy kicsit. Elindítottam egy Elvis lejátszási listát, hogy teremtsek egy kis jó hangulatot, előszedtem az útikalauzt, a térképemet és még egy pár egyéb katalógust, applikációt és előkészítettem Google bácsit is, minden eshetőségre. Lassan de biztosan alakul az útiterv, a szállások egy részét már kikerestem (valamiért a kempingek többsége bezár szeptember középen/végén, nem sokat gondolnak a munkás turistákra, akik októberben akarnak sátorozni). Azért nem szeretnék mindent nagyon pontosan megtervezni, mert több, mint valószínű, hogy egy kis hiba itt vagy ott belecsúszik s csak bosszankodok utána rajta, pedig ez lenne az utolsó, amit ez alatt a 8 nap alatt szeretnék csinálni. Van egy alapelképzelésem, aztán a lehetőségek majd úgyis adják magukat.
Álmodozás után ideje volt egy kis skypeolásnak is, jó volt otthoni hangokat és véleményeket, történeteket hallgatni a sok utazós élménybeszámoló után.
Mielőtt Gloria és Simone elmentek volta, Gloriával ketten visszamentünk a lakásba, hogy tegyük be a szennyeseinket mosni. Mind a kettőnkben kicsit megfaygott a vér, amikor a lépcsőfordulóból megláttuk, hogy nyitva van a lakásunk ajtaja s két idegen, 40-es pasi beszélget bent. Ott volt mind a hármunknak minden értéke és a hostel kassza is. Összenéztünk, összegyűjtöttük minden bátorságunkat s bementünk megkérdezni, hogy minek köszönhetjük a látogatásukat. Kiderült, hogy az egyik közülük a lakás tulajdonosa, a másikuk egy lehetséges albérlő, mert Andrew bérleti szerződése szeptember végen lejár, a tulaj új bérlőt keres. Azonban nagy szerencsénk volt, épp időben értünk, mert a főbérlőnek, természetesen, van kulcsa a lakáshoz, nekünk viszont csak egy, azt pedig bent tartjuk, csak éjszakára zárunk ajtót, de még azt sem mindig. Neki viszont szándékában állt bezárni a lakást, s ha ezt megtette volna ügyesen kívül ragadtunk volna a saját otthonunkból. Hála a "véletlenekért".
Meglepően későn kezdtek érkezni ma az emberek, 6 körül még mindig csend volt. Valamikor 7 óra tájt érkezett egy lány Londonból, akivel egyezkedtem egy fél órát, mert Ő váltig állította, hogy Ő egy 6 ágyas vegyes szobába foglalt ágyat és ott akar aludni ( nekünk van két db 6 ágyas női/férfi hálónk és egy 12 ágyas vegyes). Elég nehéz volt vele megértetni, hogy hiába cirkuszol, nem tudok jobbat, mint hogy nem fizet és keres más szállást vagy marad a 12 ágyásban. Végül maradt, de továbbá sem ápolunk túl jó viszonyt.
Az este hátralévő része újra ausztrálokkal telt, amit egy cseppet sem bántam. Az egyetlen probléma az lett, hogy éjfélig beszélgettünk s nem jutottam el a blog írásig előtte. Szóval mostmár 1 óra s még mindig nem vagyok ágyban, ami egy rövid éjszaka után nem a legjobb. Mégis, nem érzem magam nagyon fáradtnak. Újabb bizonyíték rá, hogy ha az ember szeretettel tud valamit csinálni, akkor messze nem annyira fárasztó s ha a saját útját járja, akkor megkap minden szükséges segítséget. Legalábbis én ezt most nagyon így élem meg. Jó helyen vagyok, a saját helyemen s azt az utat járom, amit valamikor választottam magamnak.
Kívánom, hogy járjatok az utatokat, harmóniában és boldogan. Ölelés!