52. nap

Katmandu

Ketten maradtunk tegnap este Gloriával, mert Simone kiment Hjelmelandra ( Andrew másik hostele) segíteni, ott nagyobb szükség volt rá, mint itt. Tudtuk, hogy lesz valaki, aki későn érkezik, valamikor éjjel egy és kettő között, mert felhívott és szólt, de éjfélkor még mindig hiányzott 5 ember.  Azok, akik szóltak, valamikor 1:30 körül érkeztek meg, utána eljöttünk lefeküdni, gondolván, milyen kis naivak vagyunk, hogy utána már senki nem fog érkezni. 2:30 körül csörgött a telefon, megérkeztek hárman, akik eltévedtek, de nagyon boldogak voltak, hogy végre megtalálták a hostelt s le szeretnének feküdni. Én nem voltam annyira boldog, amikor felébredtem a telefon csörgésre, de kezdek lassan lassan belejönni. Ami viszont szép volt, s lehet megérte felkelni érte, hogy tegnap éjjel először láttam csillagos eget.
Beengedtem őket, utána pedig visszajöttem lefeküdni s egészen 8-ig zavartalanul aludtam, amikor megérkezett az első ember, aki egy puha ágyra vágyott. (Kezdem egyre kevésbé szeretni az Osloból érkező reggeli vonatot, az reggel érkezők többsége azon tölti az éjszakát és minél hamarabb szeretne ágyhoz jutni. ) Elmondtam nekik a kódot, bejutottak a nappaliba én pedig nekifutottam a reggeli tornának, zuhanyzás, reggeli, takarítás, ahogy az már lassan megszokott. Még reggeli előtt kért egy német nő segítséget, mert alig beszél angolul s rossz irányba foglalt magának helyet a buszon. Vele gyakoroltam a legtöbbet németet. Örültem és újra hálás voltam azért a kevés kis németért, ami az iskolában rám ragadt. Végül sikerült beszélni a busztársasággal s kicseréltük a jegyét. Ő is nagyon boldog és hálás volt, olyannyira, hogy délután vett nekünk egy zacskó gumicukrot.
Kicsit több volt a teendő délelőtt így, hogy csak ketten voltunk, de nyugodtan jutott idő mindenre. A kora délután ma is olvasással telt, utána pedig sorra érzetek a kici kínaiak, akik tudtak kici angol és kici német. Viccet félre téve, nagyon aranyosak, mosolygósak és joindulatúak voltak, csak a kommunikáció ütközött akadályokba. Sok mindenre volt szükségük s elég nehéz volt elmagyarázni kézzel-lábbal, hol németül, hol angolul, hogy mi hogyan működik. A legtöbb időt egy buszjegy foglalással töltöttük, amit végül nem sikerült kifizeti, mert egyik kártyájukat sem akarta elfogadni az online rendszer. Megesik a legjobbakkal is.
Az este második felében egy 40-es olasz pasival beszélgettem, aki meglátta a malát a karomon s kérdezett felőle, én meg az övéről, mert neki is volt egy. Kiderült, hogy volt kint Katmanduban egy hónapot egy iskolában önkénteskedni. Arról és egyéb útjairól mesélt elég hosszan. A beszélgetés végen elérhetőségeket cseréltünk és megígérte, hogy elküldi az iskola igazgatójának e-mail címet, hogy fel tudjam venni Vele a kapcsolatot. Alakul a jövő nyár, csak elég nyitott szemmel, füllel  és szívvel kell járni.
Egy újabb boldog napot zártunk ma is. Hasonló csodás élményeket Nektek is! Ölelés