47. nap

Egy újabb lélekmelegítő  nap

A tegnap reggelt a rendőrségen kezdtem. Egy óra sorbanállás után felvilágosítottak, hogy augusztus 2.-án meg kellett volna érkezzen minden papírom, valószínű tehát, hogy vagy a postán vagy itt a szomszédok között valahol elkeveredett. Kinyomtatott nekem a néni egy igazoló papírt, hogy meg kellett kapjam, azzal kell menjek majd szerződést írni és bankszámlát nyitni. Remélem a bank nem fog belekötni, hogy ilyen iratom van csak és nem az eredeti.
Nagyon siettem, hogy visszaérjek s időben, s egy rohanós reggeli után nekiláttunk Gloriával a takarításnak. Csak ketten voltunk, Simone elment megnézni a Prédikátor-követ. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag úgy mozogtam, mint egy csiga. Mondjuk némi összefüggést merek feltételezni a reggeli minősége és mennyisége és a napi teljesítményem között. Sokat ettem a reggel és gyorsan és nehéznek éreztem magam hosszú órákon keresztül. Szóval ebből is le lehet vonni a tanulságot, megéri felkelni 15 perccel hamarabb és rászánni azt az időt a reggelire és nem kell teleenni magam.
Sok volt a tennivaló, 12-kor már tele volt a nappali ágyakra/szobákra váró emberekkel, de így legalább ismerkedtek, beszélgettek. Mindennek megvan a maga jó oldala (ugyan, így a nappaliban nem tudtunk porszívózni, szóval megvolt a hátránya is). Elvileg 2-től lehet elfoglalni a szobákat, de én háromkor még takarítottam. Gloria vette át a recepciót és csak reméltem, hogy azok az emberek, akik már  megérkeztek, nem abban az apartmanban kell legyenek elszállásolva, amit még takarítok.
4 körül járt az idő, amire befejeztük az ebédet s kicsit lecsendesedett a hostel.  Amíg vártam, hogy kiürüljön a konyha, hogy nekifoghassak sla sütésnek, addig beszélgettem egy jót a kanadai sráccal, akivel tegnap este játszottunk. Megtudtam, hogy van egy nagyon vagány program, amivel kerek egy évig lehet a világ különböző városaiba menni, élni és dolgozni, minden városban kerek egy hónapot. Ő ebben fog résztvenni Októbertől.
Sajttorta készítés volt a terv, mert egy nagyon kedves vendég megajándékozott minket egy krémsajttal, egy másik pedig egy tejszínnel. Ezek együtt remek alapanyagnak ígérkeztek egy jó sütihez, de nem tálaltam olyan receptet, amibe csak ez a két dolog kellett. Elhatároztam, hogy kitalálok egyet. A bajok ott kezdődtek, hogy nincsen csak kézi habverő a hostelben, amivel naaagyon hooosszú időbe telik a növényi alapú fehér folyadékból habot verni ( minden tiszteletem a háziasszonyoké, akik ezt régen rendszeresen csináltak). Végül nem is sikerült, mert a lötyi úgy döntött, hogy kiugorja a hab fázist és egyenesen vájja alakul. De nagyon nem volt már mit csinálni vele, belekevertem a sajtot s reméltem a legjobbakat. Amire minden elő volt készítve, az is kiderült, hogy a tortaformaként is használható lábosnak valamilyen csoda folytán lába kelt. Nem tudom elképzelni ki az az utazó, aki egy majd 30 cm átmérőjű nehéz lábost akarna cipelni magával, de lehet, hogy megtalálta és elvitte, amit keresett. A lényeg, hogy nem volt meg, így alumínium-fólia csíkokkal választottam le egy részt a tepsiből s végeredményül egy nagy, kerek, habos torta helyett, kaptam egy elég lapos, négyszögű sütit. Azért az emberek nem nagyon panaszkodtak, elég hamar elfogyott az egész. Ez is bizonyítja, hogy nincs az a dolog, ami közém és egy süti közé állhatna ( de azért a mikrózható pattogatott kukoricát sikerült a napokban szennesé sütni, szóval bőven van hova fejlődni).
Este, most először improvizáltunk egy mozit, felragasztottunk egy lepedőt az egyik falra, átrendeztük picit a társalgót s megnéztünk egy nagyon jó, most számomra nagyon aktuális és elgondolkodtató filmet. 11 körül lett vége, lassan kiürült a nappali, az emberek elmentek lefeküdni, de még mindig várni kellett 3 vendégre. Gloria és Simone elmentek lefeküdni, hárman maradtunk: egy amerikai pasi, aki valamit rendezett a laptopján s közben meglehetősen hangosan énekelt/kommentált, a kanadai srác s én. Érdekes dolgokról beszélgettünk, olyanokról, amik otthon nem nagyon kerülnek elő s még érdekesebb volt azt látni, hogy habár egészen más környezetben nőttünk fel Jamesel ( a kanadai srác), mégis mennyire egyeznek az álláspontjaink. Ritka az ilyen a hostelben. Az is érdekes, hogy mennyire feltétel nélkül meg tudok bízni bizonyos emberekben, például Jamesben. Olyan témák kerültek terítékre, amelyekről nagyon nagyon ritkán és nagyon kevés emberrel beszélek s jól esett hosszú idő után újra egy ilyen beszélgetésnek részese lenni. Egyre inkább tapasztalom azt, hogy vannak olyan találkozások, amelyeknek meg kell történniük, ez is egy ilyen volt.  Szinte biztos vagyok benne, hogy találkoztunk már és van valami tennivalónk közösen itt, remélem majd kiderül idővel, hogy micsoda.
Mivel ilyen jó volt a társaság majdnem kettőig a hostelben voltam s a lakásba érve épp csak beestem az ágyba s elaludtam. De nem tartott túl sokáig az édes álom, mert 2:38-kor megérkezett az utolsó hiányzó ember is, felhívott, visszajöttem, így esett, hogy másodjára is pizsamában voltam recepciós. Nemsokára érkezik a következő bejegyzés a 48. napról, addig ajándékozzatok meg valakit a mosolyotokkal s vigyázzatok magatokra.  Ölelés!