39. nap

Az eddigi legjobb nap a hostelben

A reggel nagyon sűrűnek ígérkezett, későn keltünk és a betervezett biciklizés elmaradt, mert esőre állt (micsoda meglepetés). Inkább tovább aludtunk. Kellemes meglepetés fogadott a hostelben, a maradékos polc tele volt mindenféle földi jóval, magos kenyérrel, tojással, sajttal, gyümölccsel. Egy kiadósat reggeliztünk a munka előtt, aztán szedtük a lábunkat, mert 1 körül már érkeztek az emberek. Ma minden szoba, ágy, szék tele volt. 6-ig ültem a hostelben, utána pedig találkoztam Micaval.  Addigra már elég sokan megérkeztek, alakult a hangulat. Micaval meglepően jót beszélgettünk, sokat mesélt s olyan jó volt látni a csillogást a szemében. Életében először stoppolt és kempingezett, annyira boldog volt. Nagyon sok csodálatos élményben volt részük nekik is, találkoztak remek emberekkel s annyira beleszeretet a Lofoten szigetekbe, hogy elhatározta, hogy felköltözik oda. Csak visszajött, hogy összecsomagoljon.
Előtte elég lehangolt voltam s nagyon vártam, hogy kiszabaduljak innen, nem akartam embereket látni s éreztem egy állandó negatív rezgést magam körül, de utána, hallgatva a történeteit s látva a ragyogását én is fellelkesedtem újra. Ragyogva mentem vissza a hostelbe, ahol óriási volt a jövés-ménes, folyamatosan érkeztek az emberek, mind a hárman rohangáltak, hogy segítsenek mindenkinek. Gyorsan felvettem a ma este ritmusát,s miután mindenki megtalálta az agyához vezető utat s visszatért a nappaliba elkezdődött egy jó beszélgetés. Olyan igazi hosteles hangulat volt, emberek, párok, utazók a világ minden pontjáról, éjfélkor még a holnapi napot tervezve, órarendeket egymáshoz hasonlítva egy sör mellett. Úgy éreztem, hogy sokkal produktívabbak voltunk ma, mint az eddigi estéken, mindenki más sárikában a szobának, más embereknek segítve. Egyetlen üres szék sem maradt, egy idő után az emberek már pokrócokon, párnákon ültek vagy álltak az asztal körül. Miután mindenki megtalálta a helyét, a buszmegállóját, úticélját kicsit hátra dőltem és élveztem a látványt. Akkora örömmel töltött el, hogy ennek részese lehetek, hogy ennyi embernek segíthettünk és hogy ennyire jól érzik magukat. A kedvencem talán két olasz lány volt, akik otthonról vonattal jöttek s úgy is terveznek tovább menni, de nagyon vagányak voltak. Elég sokat voltam velük ma este, de mindenki mással is. Új-Zelandi és ausztrál srácok, holland és brit pár, amerikai lányok, még egy pár olasz, spanyol és holland fiú (utóbbi beszél románul! ), nagyon jól telt.
Éjfél után jöttünk vissza a hostelbe, ahol még a lányokkal is sort kerítettünk egy kiértékelős beszélgetésre, ami majdnem két órát tartott. Szóval megint nagyon késő van, de tele vagyok energiával.
Arra vonatkozóan, hogy holnap hová megyek, még nem született döntés, reggel összepakolok, fogom a sátorfámat s elindulok Odda/Flåm irányába, de lehet nem megyek csak Hjelmelandig. Az egy szép, csendes hely, innen mindössze 60 km-re, ahol valószínű kevés turistával találkoznék. A hátránya, hogy nem lehet kenut bérelni, s nem annyira látványos, mint Odda vagy Flåm, de utobbiak annyira népszerűek, hogy több, mint valószínű, hogy nem találnék olyan helyet, ahol egyedül lehetek és elég messze vannak mind. Az összes ugyan azon az úton van, szóval, ha ma éjjel nem álmodok meg mást, akkor csak kiállok az útra s meglátom, hogy hova visz az első autó s hol tálalok olyan helyet az út mentén, amit érdemesnek tálalok arra, hogy ott töltsek egy pár napot. Ugyan szeretnék egyedül lenni, nem szeretnék elbújni a világ elől. A bokám mostmár jól van, de azért nem kéne hősködni vele. De, ahogy a mondás tartja, olyan nem volt még, hogy ne legyen sehogy, szóval majd meglátjuk mit hoz a holnap.
Könnyen lehet, hogy tovább fokozom a feszültséget és a kíváncsiságotokat, mert azt hiszem ez alatt a három nap alatt nem fogok jelentkezni, szóval majd csütörtök este/péntek reggel fogok beszámolni arról, hogy mi is történt mostantól addig.
Ragyogjon Rátok addig a Nap, de ne annyira melegen, mint az elmúlt napokban Kolozsvárra, s remélem, hogy pár nap múlva, újult erővel s még boldogabban jelentkezem. Ölelés!