34. nap

Még több ribizliiii

A ma reggelt is szüreteléssel kezdtem, ezúttal kicsit bátrabban, mint tegnap. Egy kétszer akkora tállal érkeztem a bokorhoz, de látszólag még így sem tettem túl nagy kárt a termésben. Mégis elég volt ahhoz, hogy készítsek ma egy finom ribizlis-csokis kekszet s még egy nagy üvegnyi mentás ribizlilekvárt. De ma már nem bíztam a veletlenre, szerettem volna tartósítószert venni, hogy ne romoljon meg a drága, ezért Gloriával elmentünk bevásárolni, hátha ketten okosabban leszünk s megtaláljuk a sok fura felirat között a befőzési szalicilt. Nem így történt, ugyanis errefele ilyet nem árulnak, vagy mi értettük egymást félre az egyik elárusítónővel. Végül egy  dzsemfix mellett kötöttünk ki s nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg tartósítja-e a lekvárt. Egyelőre megvan és finom, a többi majd idővel elválik.
A nap takarítós része ma sem nyúlt túl hosszúra, de még mindig csak ketten voltunk. Jental ( nem biztos, hogy így írjak helyesen, az új német lány) elment reggel a Prédikátor-kőre. Mire végeztünk a teendők nagyrészével megjött Simone, az új olasz fiú, így már négyen vagyunk. Ő is nagyon vagánynak tűnik, habár elég nehezen folyik a kommunikáció még, de majd idővel belejön az angolba én még lehet az olaszba, elvégre hamarosan kisebbségben leszek, mint olaszul nem beszélő (Jental csak egy hetet ül, a többiek Szeptemberig maradnak). Mire körbevezettük s ismerkedtünk egy kicsit, útbaigazítottuk pár vendéget már 5 óra körül járt az idő, úgyhogy nem tudtam már felhívni a leendő főnököt, de holnap reggel szeretnék beszélni vele még munka előtt. A kártyám még mindig nem érkezett meg, de nagyon szeretnék már kezdeni. Így, hogy négyen vagyunk végképp feleslegesnek érzem, hogy a hostelben töltsem a délután első felét minden nap. Általában ilyenkor sütök, főzök vagy olvasok, de kezdek egy kicsit ráunni ezekre s jó lenne tényleg hasznossá tenni magam.
A délután nagyjából azzal telt el, hogy ismerkedtünk az "újakkal", meg elmentek bevásárolni a következő hétre. Gyorsan kiderült, hogy Simone leigazolt focista s hogy neki rendszeresen kéne járni szaladni, de mivel én még nem akarok szaladni a már csak kicsit lila bokámmal végül abban egyeztünk ki, hogy minden reggel közösen fogunk tornászni a nappaliban. Holnap reggel 9:30-kor találka. Gloria még valamilyen alkalmazást is letöltött, hogy legyen rendszer és haszon abban, amit csinálunk.
A mostani vendégek nagyrésze francia vagy német és elvannak egymással, nem nagyon volt kivel beszélgetni közülük. Az egyetlen érdekes dolog, ami Őket illeti, hogy felhívott ma egy srác, aki itt aludt két éjszakát egy pár nappal ezelőtt, hogy itt felejtette a kabátját s nagyon hálás lenne, ha valahogy utána tudnánk küldeni, mert nem tud visszajönni érte. Elküldte e-mailben a címét, holnap megyek a postára s meglátom, hogy mit lehet tenni érte. Egy kissebb vagyonba fog kerülni neki a szállítás, de egy Gore-Tex kabátról van szó, valószínű, hogy az megéri a strapát.
Az este csendesen telt, lefekvés előtt dagasztottam egy adag kenyértésztát, amit holnap reggel megsütök. Remélem finom lesz. Az éjszaka lett a vicces része a mai napnak: a lakásunk két szobás, van egy pici szoba, ahova épp csak egy ágy fér be, s van egy nagyobb, ahol eddig én voltam egyedül, amióta Mica elment. Tegnap Jantal már itt aludt, de ma, hogy Simone is megérkezett szükség lett minden ágyra. A negyedik ágy a konyhában volt, de mivel a nagyobbik szobában egy emeletes ágy van, kitaláltuk, hogy behozzuk a konyhai matracot, betesszük az emeletes ágyba ( csak a váz volt a szobában matrac nélkül) s osztozunk ezen a szobán hárman lányok ez alatt az egy hét alatt. A baj ott kezdődött, hogy a matrac nagyobb volt, mint az ágy. Sehogy sem lehetett beszuszukalni oda, de látszólag a szoba egyetlen más helyére sem. Végül addig addig forgattuk az ágyakat, hogy csak sikerült beszorítani a három matracot, már csak az ajtót nem lehet becsukni. Elég romantikusan vagyunk most itt összezárva, épp hogy nem egymáson vannak a matracok, de így legalább kényelmesen el fogunk holnap férni a konyhában tornászni. Minden rosszban van valami jó.
A nagy ágy-tologatásra az alsó szomszéd is feljött, ami aztán kiváltotta Gloria nevetőgörcsét, ugyanis alattunk egy néger pár lakik s  a férfi jött fel egy földig erő fehér hálóingben. Jantal nyitott ajtót s lefagyott, nem nagyon tudta hová tenni, amit látott. Gloria csak az Ő arcát látta, ahogy kifut belőle a vér, s amikor hallotta a beszélgetésünket s rájött, hogy ki volt az utolérte a kacagás. Jó tíz percig hempergett a matracán, amíg megnyugodott. Mi pedig, ahogy az ilyenkor lenni szokott, egy idő után azon nevettünk, hogy Ő hogy nevet. Szóval a mai napnak is megvolt a maga öröme, nem keltünk fel hiába. S nem is fekszünk le hiába ;)

Csodás napot, kívánom, hogy nevessetek legalább olyan jóízűen holnap, ahogy mi nevettünk ma itt a matracokon. Puszi, Ölelés!