9. Nap

Egy újabb csodás nap

Nagyon remélem, hogy az olvasók legalább fele volt ma olyan boldog, mint ma én, mert az azt jelenti, hogy ez a világ jó irányba halad.
Reggel nem siettük el a dolgokat, de 9 után valamivel már úton voltunk. Leírhatatlanul szép helyeken jártunk és  rengeteget nevettünk a fiúkkal.
Az első megálló a sarkkör előtt kevéssel volt, ahol Dávid annyira megörült a hónak, hogy leparkoltunk és építettünk hóembert meg játszódtunk egy kicsit. Kb 10 perccel később értük el a sarkköri információs irodát és látogató központot. Itt minden hihetetlenül a pénzről szólt, árultak például "Arctic circle" feliratú zoknit, csészét, bicskát, selfie-botot. De a mögötte levő hely mesés volt. Egy kicsi domb, amin nem nő semmilyen növény, csak kövek. Egy egész erdőnyi kőtorony. Nem tudok sokat a Zen kőtornyokról, de amikor beléptem közéjük végtelen nyugalom, hála és boldogság öntött el. Leültem egy nagyobb kőre a kör szélén, s élveztem a sarki szél erejét. Érdekes volt, hogy a blúzom és a hajam még vizes volt tegnap estétől, mégsem  fáztam egy kicsit sem. Jó volt egy kicsit megtisztulni és elengedni dolgokat végre.
Az autóban üldögélve aztán megbeszéltük, hogy ma éjjel telihold van, tehát tökéletes alkalom az újrakezdésre. Megnyugodtam, hogy valahogy lesz, mert úgy még nem volt soha, hogy ne legyen valahogy és innentől tényleg úgy tudtam hozzáállni az úthoz, hogy nyaralok, élvezem, nincs miért görcsölni.
Ebédidőben az út mellett álltunk meg főzni, és hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy az evés ideéig nem szerettem volna otthon lenni egy térített asztal mellett. A krumplipüré por kukoricakonzervvel nem volt életem legfinomabb fogása, de határozottan az egyik legszebb helyen elfogyasztott, valamit valamiért. Egy fjord partján üldögéltünk, amit havas hegyek vettek körül, az égbenyúló sziklák lábánál pedig szelíd fenyőerdő zöldellett.
5:30 körül érkeztünk meg a kikötőbe, ahonnan a komp indult a Lofoten szigetek irányába. Az indulásig hátralévő egy órát beszélgetéssel töltöttük, összehaverkodtunk 4 német sráccal is. A hajóút hosszú volt, de minden perce kincset ért. Csak havas hegycsúcsok és a tenger, minden irányból. Olyan volt egy picit, ahogy el tudom képzelni a közeledést Moria bányai felé. Ránk még sütött a Nap, de a hegyek felett felhők kavarogtak, sötétnek tűnt, magasnak, meredeknek és megközelíthetetlennek. Nem tudom szavakba foglalni azt a gyönyörűséget, amit lattunk. A képeim többsége a fényképezőgépen van, úgyhogy lehet majd csak otthonról tudom majd feltenni, de igyekszem megoldani valahogy.
Este megint úgy jártunk, mint a tegnap, ugyan annyiba jött ki a házikó, mint a sátrazás, szóval ma is pihe-puha ágyikó vár és remélem  a ruháim megszáradnak. Vacsora után még beszélgettünk picit, majd egy gyors, hidegvizes zuhany, mert a melegért fizetni kellett volna s nem akartunk, ezt követően pedig leültünk David-el közösen meditálni egyet, volt neki egy nagyon jó vezetett meditációja. S mivel mind a ketten feltöltődtünk s nem volt kedvünk aludni még egy nagyon jót beszélgettünk, 2-ig. Holnap reggel lehet kicsit nehéz lesz felkelni, de tele vagyok energiával, boldogsággal, nyugalommal és reménnyel.
Ha tehetitek kezdjetek neki valami újnak, amit rendszeresen csináltok innentől. Ölelés minden csodálatos embernek!